Kezdőlap Kutya egészség Kutya fogváltás – minden amit tudnod kell róla

Kutya fogváltás – minden amit tudnod kell róla

kutya fogváltás

A kölyök fogai különösen élesek és az állkapocs ínyéből kiszámítható időben bújnak elő, amit a kiskutya fogváltásaként ismerünk. Szinte kivétel nélkül a kölykök fogak nélkül születnek. A lombhullató fogak vagy a „tejfogak” három héten belül jelentkeznek. Hat-nyolc hetes korban a kiskutyának 28 babafoga lesz. A kutya fogváltás közben mindenféle tárgyat célba vehet, hogy megrágcsálja, annak érdekében, hogy enyhítse a fognövéssel járó kellemetlen érzést.

De a legtöbb kutya soha nem fogja kinőni a rágás iránti késztetést.

 

Kutya fogváltás ideje

Egy kiskutya kora megbecsülhető, melyik foga hullott már ki. Bár a fajták között ez kissé eltérhet, itt van az a folyamat, amihez tudsz igazodni, hogy a kölyköd új fogakat növeszt:

  • A metsző fogak elsőként körülbelül két-három hetes korban jelentkeznek. A kiskutyáknak hat metszőfoga van mind a felső, mind az alsó állcsonton a száj elején.
  • Négy tűszerű szemfog négy hetes korban jelenik meg, és keretezi a metszőket, mindegyik oldalról felül és alul.
  • A örlőfogak 3 és 6 hetes korban nőnek ki; három felül és mindkét oldalon alul is három.
  • Az utolsó örlőfogak hat-nyolc hetes életkorban jelennek meg.

Jó ötlet, ha már minél korábban elkezded a kiskutya száját kezelni. Így ellenőrizheted a fogproblémákat. Az is nagyszerű ötlet, hogy a kölyöknél minél korábban elkezdjük a fogmosást.

 

 

Hány foga van a kutyának?

A kezdetekben gyorsan kinövő 28 tejfogat körülbelül nyolc hetes korban a kölyök maradandó fogai elkezdik kilökni. A babafogak gyökereit a szervezet felszívja, és a legtöbb esetben a tejfogak egyszerűen elhullanak.

A maradandó fogak pótolják a tejfogakat fogról, fogra, de ezeken kívül további foggal gyarapodik a kutya fogazata, 4 premoláris és tíz molár (őrlőfog, zápfog).

A legtöbb kölyöknek körülbelül 42 maradandó foga lesz mire eléri a 7 hónapos kort.

Amikor a lombhullató fogak nem esnek ki időben, a kölyök kettős fogsorral rendelkezik. A megtartott tejfogakat az állatorvosnak kell kihúznia, hogy az állandó fogaknak helyük legyen. Néha, a ki nem húzott fogak zsúfolt szájat eredményeznek, ami fájdalmas is lehet vagy rossz fogászati higiéniát eredményez, ami a fogakkal és a szájüreggel kapcsolatos betegségekhez vezethet.

 

 

Hogyan gondoskodj kutyáról a kiskutya fogváltás idején?

kutya fogváltás ideje

Úgy tartják, hogy a kiskutya kellemetlen fogzás túl van dramatizálva. Ha a kölyök még mindig foglalkozik azokkal a szokásos tevékenységekkel, mint az evés, ivás, szocializáció, ápolás és a környezetének felfedezése, akkor nem kell aggódni, nincs valós probléma. Ha a kutya elhagyja a szokásos tevékenységeit, pl. nem eszik vagy nem csinál valamit ezekből, akkor elképzelhető, hogy a fájdalom vagy kellemetlen érzés befolyásolja az életminőségét, ekkor a kölyöknek szüksége lehet az állatorvos segítségére.

A tulajdonosok számára nem sok teendő van a fogváltás ideje alatt. A legjobb dolog amit tehetünk, hogy jó és biztonságos rágcsálnivalókat adunk, hogy a kutya fogváltása megfelelő ütemű legyen. Keressünk olyan játékokat, amelyek puha, rugalmas. Ha túl kemény ahhoz, hogy meghajtsuk vagy összenyomjuk, akkor túl kemény ahhoz, hogy a kutyának adjuk.

 

Érdekelhet: Miért nem eszik a kutya – lehetséges okok és megoldások

 

Mi a teendő, amikor egy kölyök elkezdi elveszíteni a fogait?

Azt javasolják, hogy hagyjuk, hogy a baba fogak önmaguktól kihulljanak, és kerüljük inkább azt, hogy megpróbáljuk  a laza fogakat kihúzni. A fogaknak nagyon hosszú gyökere van, és a fogak húzása megtörheti a gyökeret, ami fertőzéshez vezethet.

 

Kivételt képez, ha a tejfog nem laza, és az maradandó fog ugyanazon a helyen akar kibújni. Ha a tejfog a helyén marad miközben a maradandó fog elkezd kibújni, ez megzavarja a felnőtt fog helyét, ami úgynevezett rossz harapás problémát okoz. Az is gyakran előfordul, hogy különféle fogászati és szájproblémák gyakrabban alakulnak ki, amikor az ilyen fogak miatt zsúfoltság van. Ebben az esetben fel kell keresni az állatorvost, hogy eltávolítsák a baba fogat.

 

Érdekelhet: Mennyit egyen a kutya egy nap?

 

Hogyan kezeljük a kölyökkutya fogait?

kutya fogmosás

Azt javasolják, hogy szoktassuk hozzá a kiskutyát minél előbb, hogy a szájához nyúlunk és belekukkantunk a szájüregébe. Emeljük fel az ajkukat, lassan, játékosan tapogassuk az ínyét és a fogait. Ez később egyszerűbbé teszi a fogorvosi kezeléseket, és számára könnyebb lesz felismerni a fogaival vagy a szájával kapcsolatos bármilyen furcsaságot vagy problémát.

Azt is ajánlják, hogy mossuk a kutya fogait rendszeresen. Egy egyszerű fogkefét kell ehhez használni, puha sörtékkel. Az emberi fogkefék is megfelelőek erre a célra, a gyerekeknek szánt kisméretű fogkefék, pedig a kis fajták számára ideálisak. Csak meleg vízet használjunk a kutya fogmosásra, az emberek számára készített fogkrémeket viszont ne használjunk, mivel a kutya nem lesz képes öblögetni és kiköpni, mint mi emberek tesszük, valamint a fogkrém fluoridjai és más összetevői pedig árthatnak is nekik.

 

 

Kutya fogainak ellenőrzése – megfelelő harapás

kutya fogak

Amikor a száj zárva van, az alsó kutyafogak általában a felsők előtt helyezkednek el, a felső metszők átfedik az alsókat, a felső őrlőfogak az alsó örlöfogak közötti terekbe illeszkednek, és a felső metszőfogak átfedik az alsó részt. Ezt normális „harapásnak” nevezik, és nagyon fontos ahhoz, hogy a kutya normálisan tudjon enni és használhassa a száját.

A „Malocclusion” kifejezés a fogak abnormális „harapására” vagy illesztésére utal. Ez egyes kutyafajták esetében normális lehet, az állkapcs és a száj alakja miatt.

Ilyen például a lapos arcú (brachycephalic) kutyafajták, mint például a francia bulldog, mert az alsó állkapcsuk hosszabb, mint a felső. De ha a fogak helytelenül illeszkednek, szájkárosodást okozhatnak, ahogy a kutya rág. Ezt az állatorvosnak, vagy akár a kutya fogorvosnak kell kezelnie ortodontikus korrekcióval.

Előző cikk10 dolog, amit tudnod kell a kék francia bulldog kutyáról
Következő cikkMennyit alszik a kutya egy nap?