A Bichon Havanese a sok csodálóját a hosszú selymes szőrével, kifejező szemeivel, ennivaló méretével szerezte. A fajta, mint egy társasági kutya a kubai arisztokrata körökben az 1800-as években kapta meg a „tépőzáras kutya” becenevet, mert annyira szorosan ragaszkodott a gazdái oldalán.
De ne csak úgy tekintsünk rá, mint egy öleb, mivel ez a fajta könnyen tanítható, intelligens és energikus, amit akár kutya sportokban, cirkuszi előadóművészként vagy a fogyatékkal élők segítésében kamatoztatott. (Bichon kiejtve: bison kutya)
Nagyon jól alkalmazkodik a lakásokban való életvitelhez. Azonban nem feltétlenül minden kistestű kutya való lakásokba, hiszen a legtöbb kisméretű kutya nagy energiával is rendelkezik. Ahhoz, hogy egy kutyáról elmondható legyen, hogy jól illik a lakásban való életvitelhez, csendes, alacsony energia szintű, meglehetősen nyugodtnak és udvariasnak kell lennie a többi lakóval szemben, ezek mindegyike fontos tulajdonság, hogy lakásban jól tartható legyen.
Nagyon jó választás a kezdő kutyatulajdonosak számára. Néhány kutyával egyszerűen könnyebb, mint másokkal: jobban és meglehetősen könnyebben képezhetőek. A nagyon érzékeny, független gondolkodású vagy határozott kutyákat nehezebb lehet az első kutyatulajdonosoknak kezelni.
A Bichon havanese érzékeny fajta, bánjunk velünk ennek megfelelően. Vannak olyan kutyák, akikről lepereg minden, toleránsak, jól bírják a zajt, de ő nem ilyen. Ha te egy kicsit zajosabb háztartásban élsz, ahol sok a gyermek, akik hangosabban játszanak, sok a gyerekparti, esetleg valaki zenekar tagja és otthon gyakorol, akkor ő nem neked való. Ebben az esetben érdemes egy alacsonyabb érzékenységű kutyát választanod.
Nem jól viseli az egyedüllétet! Ez a fajta is nagyon szorosan kapcsolódik a családjához és nagyon tud aggódni, mikor egyedül marad. Ilyenkor nagyon magányos tud lenni, ami nem tesz jót a kis lelkének és ezt ki is mutatja ugatással, vonyítással, néha rágással. Azoknak a családoknak ajánlott, akik sokat tartózkodnak otthon és sokszor magukkal tudják vinni.
A hűvösebb időben, télen adjunk rájuk ruhát, mert a bundájuk nem elég vastag ahhoz, hogy megvédje őket a fagyoktól. A meleget viszonylag jól viselik.
Nagyon barátságos fajta, mind a családdal és az idegenekkel is hamar megbarátkozik, bár vannak kivételek. Nem csak a fajta határozza meg ezeket a jellemzőket, hanem nagy szerepet játszik az is, hogy ha egy kutya együtt él a családjával és tőlük mennyi szeretet kap.
Jól alkalmazkodik a gyermekekhez. Ahhoz, hogy egy kutya jól viselje a gyermekeket és barátságos legyen velük, fontos, hogy a testfelépítése elég erős legyen ahhoz, hogy nem tudjon neki a gyermek az erősebb öleléssel, szorításokkal, ütésekkel fájdalmat okozni, valamint a személyiségének olyannak kell lenni, hogy a gyermekek váratlan sikoltozása se rémissze meg őket.
Azonban fontos megérteni, hogy minden kutya más személyiséggel rendelkezik, ezért fajtánként eltérően viselkedhetnek. Ha legbiztosabbra szeretnénk menni, akkor érdemes a tenyésztőket megkérdezni és megvizsgálni a szülőket. Fajtától függetlenül a kutyák csíphetnek, haraphatnak, ezért sosem szabad felügyelet nélkül hagyni őket a kisgyermekekkel.
Más kutyákkal is jól kijön, de az emberek felé mutatott barátságot nem szabad összekeverni a más kutyákkal szembeni viselkedéssel. Vannak kutyák, akik a más fajokkal szemben nagyon harciasak, uralni akarják őket, még akkor is, ha a méretük ezt nem teszi lehetővé, míg vannak játékosabb, barátságos fajták. Itt is fontos megjegyezni, hogy faj nem az egyetlen tényező, ami ezt befolyásolja. Nagy hatással van a kutya személyiségére, ha elegendő ideig él együtt az alomtáraival és az anyjával és a későbbiekben is sokat találkozik más kutyákkal.
Ha meg szeretnénk osztani a kutyával a lakásunkat, házunkat, akkor érdemes figyelembe venni a fajta választásnál, hogy ő mennyire vedlik, hiszen a szőrzetét neked kell majd takarítanod a padlóról, ruhádról és a bútorokról. A vedlés mértéke nagyban eltér a fajták között, vannak akik egész évben hullajtják a szőrzetüket, vannak akik csak szezonálisnak, egyes fajok foltokban, vastagon vedlenek, míg más fajoknál az apró, vékony szőrszál hullás a jellemző.
Nem sokat nyáladzik. Ez is egy fontos szempont, hisz egyes fajok képesek beborítani a kedvenc ruhádat, vagy a bútort bőséges mennyiségű nyállal. Ha ezt fontos számodra, akkor ezt is figyelembe kell venned.
Sok fésülést igényelnek. Vannak fajok, akiket elég, ha csak havonta egyszer végigsimítjuk, míg mások folyamatos törődést és fürdetés és nyírást igényelnek. Ha nem sok időt tudsz a fésülésre szakítani, ha úgy gondolod, hogy kevés türelmed van hozzá, akkor érdemes a fajta választásakor erre is figyelned.
Hajlamosak egyes betegségekre, de ez az öröklődésen is múlik. Sajnos a felelőtlen szaporítók miatt egyes fajok hajlamosabbak bizonyos genetikai betegségekre. Ez nem azt jelenti, hogy minden egyes kutya megkapja ezeket a betegségeket, de nagyobb eséllyel fordulhatnak elő náluk. Érdemes megvizsgálni a fajta választás előtt, hogy az adott fajtára, milyen betegségek jellemezőek és a tenyésztőktől megkérdezni, hogy ezek közül melyek fordultak elő a kiskutya felmenőinél.
Hajlamosak az elhízásra. Mint az embereknél, az elhízás egészségügyi problémákat okozhat, többek között szív elégtelenségeket. A gazdikon nagyon sok múlik. Ha olyan kutyát választunk aki hajlamos az elhízásra, figyeljünk jobban oda a diétájára és foglalkozzunk vele leget, hogy legyen meg a szükséges mozgás mennyisége.
A fajta választásnál fontos szempont a méret is. Míg egy kistermetű kutyának mind a házban, mind az utazáskor kevés helyre van szüksége, addig egy nagytestű kutyának, mint pl. a Cane Corso, ez a hely igény megsokszorozódik.
Könnyen tanítható. Egyes kutyafajták könnyebben taníthatóak, míg másokhoz több idő, türelem és ismétlés kell, hogy megtanuljanak dolgokat. A jutalmazás minden esetben segítség lehet.
Intelligens fajta. Vannak kutyafajták, akiket kifejezetten munkára tenyésztettek, ahol folyamatos mentális ingereknek vannak kitéve. Ha ezt nem kapják meg, akkor lefoglalják magukat, ami nem biztos, hogy a gazdi örömére szolgál, mint az ásás vagy rágás. A napi foglalkozás fontos ezeknél a kutyáknál, választhatunk nekik kutyasportokat, tréningeket.
Ugatásra kevésbé hajlamos. Fontos szempont a kutyafajta választásnál, hogy mennyire ugatós, szeret e vonyítani. Érdemes figyelembe venni a szomszédokat, mennyire toleráljuk mi magunk jól, ha állandóan jelez egy kutya, ha éppen elsétál az ablak előtt vagy a kerítés mellett.
A bichone havanese nem az a fajta, aki szeret kóborolni, ellentétben az olyan fajtákkal, akik a nagy távolságok megtételére lettek tenyésztve és sok mozgást igényelnek, igazi szabad lelkek.
Közepes energiaszinttel rendelkeznek. Azok a fajták, akik nagy energiaszinttel rendelkeznek, állandóan valami elfoglaltságot keresnek. Ezek a fajták, általában valamilyen munkára, vadászatra lettek kitenyésztve. Szükségük van arra, hogy megkapják a fizikai és mentális gyakorlatokat tőlünk, velük többet kell foglalkozni. Az alacsonyabb energia szintű kutyák jól érzik magukat akkor is, ha egész nap heverészhetnek. Érdemes a fajta kiválasztásnál a mi életvitelünkhöz és aktivitási szintünkhöz keresgélni.
Nagyon játékos fajta. Vannak kutyafajták, akik mindig készen állnak egy kis játékra, örök gyerekek maradnak. Számukra fontos, hogy ezt meg is kapják, ezért ezt is érdemes figyelembe venni, még mielőtt kiválasztjuk a kölyköt. Segítségünkre lehet, ha van a háztartásban gyerek, vagy egy másik háziállat, aki le tudja foglalni és játszópajtása lehet.
Néhány érdekes tény a bichon havanese kutyáról:
Talán már hallottál a havanese pezsgő személyiségéről és az ő hipoallergén szőrzetéről. De ez a kutya sokkal több, mint csak a külső.
Kubahíres mesés strandjairól, szivarjairól és a rumról, amiben szerintünk nagyon sokan egyet értenek, hogy a világon talán a legjobbak. De tudtad, hogy Kubának is van egy kevésbé ismert exportja, amely kisebb, mint egy kenyérsütő és cukibb, mint egy plüss állat, ez a havannai pincs.
Más néven a Havannai selyem kutya, ez a kis fickó Kuba nemzeti kutyája és története az 50-es években indult el, amikor a kubai forradalom a szigetet egy kommunista állammá formálta, és a felső osztály Amerikába és Európába menekült ezekkel a kis ölebekkel.
ő az egyetlen kutyafajta, amely Kubából származik
Kis méretük ellenére ezek a kutyák könnyedén taníthatóak és gyakran valamilyen szolgálat teljesítésére tanítják be őket. Nagy-Britanniában egy havanese-t nemrég befogadtak a hallókészülék-programba, hogy kiképezzék a hallássérültek segítésére.
A jól képezhető természetük azt is lehetővé tette, hogy kiszimatolják a penészt és a termeszeket, terelje a kacsákat és cirkuszi előadóként is dolgoznak.
Vannak híres Bichon Havanese kutya tulajdonosok is: Barbara Walters, Venus Williams, Joan Rivers, Queen Anne, Victoria királynő, Charles Dickens és Ernest Hemingway.
Teljesen normális, hogy a bőrük szeplős.
A Bichon család tagjai közé tartoznak, több féle néven is elterjedtek a világban, mint a Havanese Kubai Bichon, a Bichon Havanais, a Bichon Havanês, a Havaneser és a Bichon Habanero.
Az 50-es és ’60-as években a fajta a kihalás felé közeledett, azonban köszönhetően volt három család, akik miután elhagyták Kubát és az USA-ba mentek, újra felépítették a fajtát, és végül az amerikai Kennel Club 1999-ben elismerte.
A Havanese személyisége mindenkit magával ragad, köztük az idegeneket, gyermekeket, más kutyákat, sőt még a macskákat is. De mindig a családja fogja kapni a legnagyobb szeretetét, ha valakit kiválaszt, elválaszthatatlanul követi mindenhová.
A lehetséges mellékhatása ennek, hogy amikor a kutyus egyedül marad idegessé válik. Ez a fajta kifejezetten egy házi kedvenc, és ha egy havaneset különválasztunk a családtól, elszeparáljuk az udvaron, akkor egy boldogtalan állat válik belőle.
A ragaszkodó személyisége nem túl meglepő, figyelembe véve, hogy szülőhazájában Kubában erre tenyésztették. Azóta azonban a Havanese bebizonyította, hogy ő sokkal több , mint egy karmelegítő öleb. A havanesek meglehetősen jól képezhetők és már alkalmazták, mint terápiás és segítő kutya, penész és termesz kiszimatoló, cirkuszokban betanított kutyaként is kiválóan teljesített.
A méretükhöz képest szintén sok energiával rendelkeznek, amit tökéletesen alkalmazható, ha a család úgy akarja különböző sportokhoz, freestyle és gyorsasági játékokban. Engedelmes.
Mint sok kiskutyánál, nála is közös vonás, hogy a gazdáik túlzottan elkényeztetik. Ezek általában rossz tulajdonságokat hoznak maguk után. A sok emberi étel elhízáshoz vezethet náluk, gyorsan híznak. Ez a fajta egy kis szélhámosként is tud viselkedni, így előfordulhat, hogy tart minket képzés alatt és nem fordítva.
Akárhogy is nézzük a kis Havanese egy imádnivaló kistestű kutya.
Bichon Havanese tulajdonságai
A havanese egy társasági kutya, mit arra tenyésztettek, hogy a családdal legyen. Ő is szenved a szeparációs problémától amikor egyedül marad, ezért akkor esszük a legjobban, ha valaki mindig otthon van vele társaságként.
Bár ezt kinövi, de ez elég gyakori a havaneseknél hogy megeszi a saját székletét. Szedjük fel a kutya kakiját, miután elvégezte a dolgát, így nem tud azzal már foglalkozni.
A hosszú selymes szőre gyönyörű, azonban megköveteli a rendszeres ápolást, fésülést. Sok tulajdonos inkább rövidebbre vágatja a szőrét a havaneseknek, de ha tervezzük a kiállítást is a kutyussal, akkor meg kell hagynunk a szőrzetet és rendszeresen foglalkoznunk kell vele, vagy rábízhatjuk kutya kozmetikusa. A másik ok, hogy meghagyjuk a hosszú szőrét a havaneseknek, hogy ha hideg van a hosszabb, vastagabb bunda megvédi és melegen tartja.
Ez a kutyafajta az összes típusú házban jól érzi magát, legyen az emeletes lakás, kertes ház. Az biztos, hogy ugatni fog, ha meglátja, hogy valaki elhalad a házunk előtt, vagy furcsa neszeket észlel. Remek jelző kutya. Az viszont jó hír, hogy csak akkor ugat, ha valami történik, unalomból nem teszi.
A havanese imádja szemlélni maga körül a világot, képes a fotelek háttámlájának tetejére mászni, hogy onnan jobb látképet kapjon a környezetére.
Játékként a papír egy nagy kedvence és képes akár odáig elmenni, hogy kicsempésszen a kabátzsebekből egy kis fecnit, szóval a fontosabb iratainkat ne hagyjuk a kutyus előtt. WC papír egy igazi kincs számára, amivel órák alatt képes beteríteni az egész házunkat.
A bichon havanesenek szüksége van annyi edzésre, mint egy nagyobb kutyának. Egy hosszú sétát vagy egy aktív játékot minden nap be kell iktatnunk.
Ahhoz, hogy egy egészséges állatunk legyen, soha ne vásároljunk egy kutyát felelőtlen tenyésztőtől, „kölyök gyárból” vagy kisállat kereskedőtől. Találjunk egy jó hírű tenyésztőt, aki rendelkezik egy jó tenyészállat genetikával, egészségügyi feltételekkel és a jó temperamentummal.
Bichon havanese Története
Colombusz érkezése után Kubába 1492-ben, a spanyol telepesen folyamatosan érkeztek a szigetre. Velük érkeztek a kis társaik, a mostani bichonok ősei.
Ezeket a kutyákat akkoriban keresztezték és kezdték a kitenyésztésüket a havaneseknek amit ma mi is ismerünk. A bundájuk vastag és selymes volt, ami segített megóvni őket a meleg trópusi naptól.
Az 1800-as évek elején, a havanese elterjedt volt a kubai arisztokrata családokban. Az európai utazók beleszerettek a fajtába és magukkal hozták Angliába, Spanyolországba és Franciaországba. Az 1800-as évek közepén a fajta igen népszerű lett Európában és több jól ismert rajongója is akadt akkoriban, mint Viktória királyné és Charles Dickens.
Mint a legtöbb trend, ez is elmúlt. Egy időben a havanese szinte eltűnt, még a hazájában Kubában is. Néhány kubai család azonban továbbra is megtartotta és tovább szaporították. A kubai forradalom idején 1959-ben 11 havanese az USA-ba is bekerült. Ezek a kutyák lehettek a legtöbb ma Kubán kívül élő Havanesek ősei.
A fajta reneszánszát 1970-ben kezdte el újra élni, amikor egy amerikai házaspár rátalált a 11 kutya leszármazottjaira és annyira elragadtatta őket azok intelligenciája és kellemes természete, hogy elkezdtek nyomozni a faj után és azon dolgoztak, hogy helyreállítsák ennek a fajnak a tenyésztését.
„A havanese Kuba nemzeti kutyája és az ország egyetlen őshonos fajtája (Havana = havanese).”
Bichon Havanese személyisége
A havanese egy gyengéd és szeretetteljes fajta, ami az emberi társaságban találja meg igazán magát. A havanese gyakran egész nap képes követni a gazdit szobáról szobára és idegesség fogja el, amikor egyedül marad.
Intelligens és imádja megnevettetni az embert a mókás bohóckodásával, vagy csak ül az ölben és figyeli a világ mozgását.
A jellemét több tényező is befolyásolja, többek között az öröklődés, a képzés és a szocializáció. A kutyakölykök általában jó temperamentummal kíváncsiak és játékosak, megszerettetik magukat az emberekkel. Talán a legjobb választás a középút, nem az alom fővezére és nem is az a kölyök amelyik megbújik a sarokban.
Mindig próbáljuk meg megvizsgálni az egyik szülőt – általában az anya kutya lesz az – hogy annak milyen a temperamentuma, valóban megfelel e a mi elképzelésünknek. Megismerni a testvéreit vagy más rokonait a szülőknek szintén hasznos lehet az értékelésben.
Mint minden kutyának a havaneseknél is fontos a korai szocializáció, amikor még fiatal. A szocializáció segít abban, hogy a bichon havanese kiskutya egy jól alakítható kutyává cseperedjen fel.
Beíratni egy kutyasuliba egy jó kezdet lehet. Látogatókat hívni magunkhoz rendszeresen, zsúfolt parkokat, üzleteket látogatni, amelyek lehetővé teszik, hogy sok ingerrel és idegenekkel találkozzon, mi hozzásegíti a szocializációban.
Bichon Havanese betegségei
A Havanese általában egy egészséges fajnak mondható, azonban ők is hajlamosak egészségügyi problémákra. Nem mindegyik egyed kapja meg ezeket a betegségeket, de nem árt tisztában lenni és figyelni a jeleket.
Ha egy havanese kiskutya vásárlását tervezed, találj egy jó tenyésztőt, aki meg tudja mutatni a szülők egészségügyi igazolványát. Az egészségügyi igazolványok tudják számodra bizonyítani, hogy a kutya nem fog örökletes betegségeltől szenvedni. Fontos odafigyelni a csípő dysplasiara, könyök diszplasia és a von Willebrand-kórra, valamint a különféle tanúsítványok tudják számodra bizonyítani, hogy nem álltak fenn ezek a betegségek.
Csípődiszplázia: Egy öröklődő állapot, amelynél a comb csont nem megfelelően szorosan illeszkedik a kismedence aljzatba, a csípőizületbe. Klinikai tünetek nélkül is létezhet ez a probléma, néhány kutyánál fájdalom és sántítás is jelentkezhet, az egyik vagy akár mindkét hátsó lábnál. A kutya öregedésével gyulladással alakulhat ki. Azokat a kutyákat, melyeknél ezt a problémát diagnosztizálták nem tenyészthetőek. Kérd a tenyésztőktől a szülők ezzel kapcsolatos teszt eredményét, ami bizonyítja, hogy nem szenvednek ettől.
Könyök diszplázia:A nagy kutyáknál ez egy közös örökletes állapot. Úgy tartják, hogy a különböző növekedési ütem okozza a könyököt alkotó három csontnál az izületek lazaságát. Ez fájdalmas sántításhoz vezethet. Az állatorvos műtétet ajánlhat, ami megoldhatja a problémát, vagy gyógyszeres kezelés, ami enyhíti a fájdalmat.
Chondrodysplasia: Ez egy genetikai rendellenesség, amelyet törpeségnek is szoktak hívni. Az érintett kutyák abnormálisan rövid végtagúak. Súlyosabb esetekben a kutya bénaságához is vezethet. Kevésbé súlyos esetekben a kutya teljes életet élhet, azonban ezeket az állatokat nem tenyésztik tovább, mert örökletes hajlandóságot mutatnak.
Láb-Perthes kór: Ez a betegség a csípőizületnél okoz deformáltságot. Csökkent vérellátássla kezdődik a combcsont fejénél, amíg a csont végül elhal, összeomlik és deformálódik. Eredményeként artritisz, vagy a csípőizületek gyulladása. A Láb-perthes lehet öröklött, vagy balesetek következményeként is kialakulhat. Kezeléseként, pihenés, fizikoterápia és a deformált combcsont fej sebészeti eltávolítása jöhet szóba. A kutyák általában jobban fogják érezni magukat a műtét után és csak az időjárás változásokkor fogják megérezni azt.
Szürkehályog: A szürkehályog egy fényelnyelési probléma a szemlencsén, ami látásvesztéshez vezethet. Az érintett szemnek zavaros megjelenése figyelhető meg. Örökletes betegség és a általában az idősebb kutyáknál fordul elő, de lényegében bármely korban előfordulhat. Kezelésük műtéti eltávolítással történik.
Süketség: A süketség számos kihívással jár, mind a gazdi, mind a kutya részéről. Néhány formályát a süketségnek, halláskrosodásnak lehet kezelni gyógyszerrel és sebészeti úton is, de a siketség általában nem gyógyítható. Türelmet és időt igényel a siket kutyával való élet, de már számos olyan eszköz található, ami megkönnyíti ezt, mint pl. a vibráló nyakörv.
Patella ficam: Más néven „trükk térd”, vagyis a térdkalács ficam egy gyakori probléma a kiskutyáknál. EEzt az okozza, mikor a patellia, ami 3 részből áll – combcsont, térdkalács, sípcsont – nem megfelelően sorakoznak. Ez okozza sántaságot vagy a járásavart. A térdkalács ficam kezelése általában műtéttel történik. Ez a betegség már a születéskor jelen van, bár a tényleges eltolódás vagy a ficam nem mindig fordul elő, néha csak sokkal később jelentkezik. A dörzsölés által okozott térdkalács ficam izületi gyulladásokhoz vezethet, amely egy degeneratív izületi betegség. Négy fokozata van, melynek az I. stádiuma az alkalmi ficam, mikor is egy átmeneti sántaság jelentkezik, a legsúlyosabb IV. típusnál a csontozat nagy fokúan átrendeződöt, ami a kutyának egy karika lábú megjelenést ad. Ebben az esetben már a műtét szokott szükségessé válni.
Portoszisztémás sönt: Ez a betegség egy abnormális véráramlás, ahol a vér az emésztőrendszertől megkerüli a májat és közvetlenül a szívbe, majd közvetve a nagyvérkörbe jut, így a máj szűrő és méregtelenítő funkciója megszűnik. Amikor ez bekövetkezik, a toxinok, melyeket általában a máj eltávolítana, ebben az esetben azonban tovább kering a véráramban és további betegségek okozója. A portoszisztémás sönt épen ezért általában további betegségeket is okoz, olyan tünetek általánosak, mint a rossz egyensúly, étvágyalanság, levertség, vakság, depresszió, gyengeség, görcsök, zavartság és kóma. Kezelése az étrend megváltoztatásával, valamint műtéti úton történik.
Szívzörej: A vér áramlásának zavara szívzörejt okoz. Jelenleg öt fokozatú szívzörejt különböztetnek meg, melyet a szív zörejének hangosságával osztályoznak. Kezelése gyógyszere úton, speciális étrend és a testmozgások korlátozsa.
Mitrális billentyű elégtelenség: gyakrabban fordul elő az idősebb kutyáknál, amikor a mitrális billentyű, amely a a bal pitvar és a kamra között található, kezd eltűnni. Amikor ez megtörténik, a mitrális billentyű nem akadályozza meg a vér áramlását a bal pitvarba. Ez szívelégtelenséget okozhat. Tünetei közé sorolható a magas vérnyomás, folyadék a tüdőben és csökken szívizom szilárdsága. Kezelése gyógyszeres úton, az étrend megváltoztatásával és a testmozgás korlátozásával történik.
Bichon havanese tartása
Bár a bichon havanese egy kis fajta, de elég tisztességes mennyiségű energiával rendelkezik, hogy azt el is kelljen égetnie. A hosszas séták és aktív játékok minden nap igazán boldoggá fogják őt tenni.
A bichon havanese jól viszonyul a különböző otthonokhoz, legyen az egy lakótelepi lakás vagy egy nagy udvarral rendelkező ház, mindaddig amíg ő egy fedett helyen találhatja meg a nyugalmát. Ez a faja nem alkalmas a kertben tartáshoz, ő akkor a legboldogabb, ha a családjával töltheti az idejét. Minden neszre felfigyel és gyakran meg is ugatja a járókelőket, így ha a környezetünkben nem szeretik a hangoskodást, akkor nem biztos hogy ez a fajta legmegfelelőbb számunkra.
A havanesek könnyen válnak a gazdi kedvencévé, hiszen könnyen nevelhető kutyafajtáról van szó. Az engedelmességre nevelését már kölyök korában érdemes elkezdeni. A házi szabályok megtanítása közben legyünk türelemmel, néha kihívást jelenthetnek.
A szeparációs szorongás is komoly aggodalomra ad okot a bichon havanese és a gazdáik számára is. A legjobb módja, hogy elkerüljük azt, hogy egyedül hagyjuk őket. Ne hagyjuk a kutyát egyedül hosszú ideig, ha ez mégis megtörténik, vegyük körbe sok sok játékkal, hogy enyhítsük a magányát.
Bár ő kicsi és bájos, a havanesenek is mint minden kutyafajtának meg kell tanulnia a jó modort. Ne rontsuk el, hogy asztali maradékot adunk neki, vagy hogy a kezünkbe cipeljük állandóan, mert akkor fennáll a veszélye, hogy elhízik és birtoklási vágy is elhatalmasodhat.
Bichon Havanese Etetése
Ajánlott napi mennyiség 1/2-1 csésze kiváló minőségű száraz élelmiszer, amit két részletben osztunk el.
Megjegyzés: Ez a mennyiség függ a kutya méretétől, korától, anyagcseréjétől és aktivitásától. A kutyák is egyediek, mint az emberek és nem mindig szükséges ugyanannyi étel. Szinte magától értetődik, hogy egy aktívabb kutya több tápanyagot igényel.
Tartsd a havaneset jó állapotban úgy, hogy kimérjük az ételét, amit naponta 2 részletben adunk neki. Ha nem vagyunk biztosak benne, hogy valóban megfelelő súlyban van, tartsunk szem és tapintás alapú tesztet.
Először is nézzünk le rá, látnunk kellene a derekát. Ezután tegyük a kezünket a hátára, a hüvelykujjunkat a gerinc mentén és haladjunk lefelé. Erősebb nyomás nélkül éreznünk kellene a bordáit, de nem szabadna látni azokat. Ha így nem érezzük a bordákat, akkor a étel mennyiségből egy kicsit vissza kell fognunk és több mozgást kell beiktatni.
Havanese Szőrzete és ápolása
A bichon havanese szőrzete sűrű, de selymes. Puha és könnyű, nem hullik könnyen. A bundája hosszú és az egyenestől a göndörig többféle előfordul, bár a hullámost tartják a legideálisabbnak a kiállításokon. Színük lehet fehér, fekete, fekete-cser, szürke és számtalan más színek is előfordulnak.
Sok tulajdonos rövidre vágja a kutya szőrét, hogy könnyebben tisztán tartsák. De ha azt tervezed, hogy kiállításra is viszed a kutyust, akkor tartsuk meg a hosszú szőrét és ápoljuk rendszeresen.
Ha így teszünk és hosszúra hagyjuk a szőrzetét, akkor napi fésülést és időközönként a kutya fürdetése, hogy elkerüljük a kezelhetetlen bundát.
Ha nem vagyunk igazán jó szőrzet ápolók, akkor jobban járunk, ha hivatásos kutya kozmetikushoz visszük kedvencünket. Persze meg is tanulható a megfelelő szőrzetápolás, de ez időbe telik és sok időbe is telik, hogy ápolt maradjon.
A könnyező szemek gyakoriak a havaneseknél, azonban tartsuk ezt figyelemmel, hisz a túlzott és folyamatos szem könnyezés problémára utalnak és inkább forduljunk állatorvoshoz. Ennek enyhítésére a szem körüli szőrzetet tartsuk tisztán (áttörölve egy nedves ruhával), hogy ne fertőzze a szemeket.
Mossuk meg a havanesek fogait hetente 2-3 alkalommal, hogy megelőzzük a fogkő kialakulását és a baktériumok elterjedését. A napi rendszerességgel végzett fogmosás lenne a legideálisabb, ha meg akarjuk akadályozni az ínybetegségek és rossz lehelet kialakulását.
A körmöket havi egyszer vagy kétszer, ha azt nem koptatja le a természetben. Ha azt halljuk, hogy kopogna a földön, akkor már túl hosszúak. A rövidé és ápolt körmök megakadályozzák, hogy elakadjanak a kutya lábai, vagy megsértsenek minket, mikor örömében ránk ugrál.
Kezdjük a kezelését már kiskutya korban, hogy hozzászokjon, így később nem fog nehezére esni, ha erre kerül a sor. A rendszeres ápolásnál ne felejtsük el a száj és a fülek vizsgálatát sem. Tegyük ezeket az egészségügyi vizsgálatokat kellemes élménnyé, hogy megalapozzuk a későbbi egyszerű vizsgálatokat.
A heti vizsgálatok segítenek elkerülni, hogy a kutyusnál komolyabb gyulladások kialakulhassanak.
Havanese viselkedése gyermekekkel és más háziállatokkal
A havanese egy igazi családi kutya, aki gyengéd és barátságos mind a gyerekekkel, mind a többi háziállattal. De mivel ő egy kis termetű kutya, könnyen fájdalmat lehet neki okozni, ezért fontos, hogy ezt megértessük a gyermekeinkkel is és megtanulják, hogyan kell velük bánni.
Tanítsuk meg a gyerekeknek, hogyan kell megközelíteni a kutyát, megérinteni, felemelni és mindig figyeljük a kutya és a gyermek közötti reakciókat, hogy elkerüljük az esetleges védekező harapásokat, csípéseket mikor a gyermekek épp a fülét, lábát vagy a szőrzetét cibálják. Tanítsuk meg azt is, hogy soha ne zavarják meg a kutyát, ha az eszik vagy alszik vagy ne próbálják elvenni a ételét evés közben. Nem számít milyen barátságos egy kutya és mekkora, egy gyermekkel sose hagyjuk egyedül ezekből az okokból kifolyólag.
A további kutyafajtákról itt találsz leírást: kutyafajták
A legjobb online élmény, az egyszerűbb megrendelés és szolgáltatásaink hatékonysága érdekében weboldalunk cookie-kat használ. Kérjük folytasd a weboldalunkon való böngészést a megszokott módon, ezzel hozzájárulsz a működésükhöz.ElfogadomBővebben...